GYOMORTÜKRÖZÉS ÉS VASTAGBÉLTÜKRÖZÉS ALTATÁS NÉLKÜL
Dr. Lombay Béla
Belgyógyász, gasztroenterológus főorvos
Dr. Oroszi Dávid
Belgyógyász, gasztroenterológus szakorvos
Dr. Szabó Krisztina
Gasztroenterológus szakorvos
Felkészülés a kolonoszkópiára
A sikeres vastagbéltükrözés legfontosabb feltétele a vastagbél megfelelő kitisztítása. Mindig pontosan kövesse a kezelőorvosa által elmondott diétás utasításokat!
Az altatásos gyomor- és vastagbéltükrözés esetén e két vizsgálatot egyszerre, pontosabban rögtön egymás után végezzük el, így egyetlen beavatkozással felmérhetjük betegeink teljes tápcsatornáját, szövettani mintát vehetünk vagy kisebb beavatkozásokat is elvégezhetünk.
A vizsgálat menete
Először a vastagbéltükrözésre kerül sor, amely során egy kb. 170 centiméter hosszú eszközzel rendszerint a vastagbél egészét tekintjük át. A kóros elváltozásokból az eszközben levő csatornán keresztül szövetmintát veszünk, és a vastagbélrák megelőzése érdekében a talált vastagbél polypokat is el tudjuk távolítani.
Ezt követően orvosunk gyomortükrözést is végrehajt, amely során egy vékony, száloptikás eszköz segítségével vizsgálja meg a nyelőcsövet, a gyomrot és a patkóbelet. Ha szükséges, az eszköz segítségével szövetmintát vesz, valamint terápiás beavatkozásra is sor kerülhet, például apró polipok eltávolítására vagy vérzéscsillapításra.
Tudnivalók a vizsgálattal kapcsolatban
A vizsgálatokat megelőzően személyes gasztroenterológiai konzultáció is szükséges, ahol a beavatkozást végző szakorvos felméri a beteg állapotát, illetve megkezdi a vizsgálatra felkészítést.
Amennyiben a vizsgálat során az indokolt, a vizsgálatot végző szakorvos szövettani mintát vehet, illetve a beteg állapotától függően polip vagy polipok eltávolítására is sor kerülhet. Ezen beavatkozások díját a vizsgálat ára nem tartalmazza.
A vizsgálat sikeréhez elengedhetetlen a megfelelő előkészítés, melynek lényege a vastagbél tökéletes kitisztítása, mely különböző előkészítő szerekkel történhet. A vizsgálat sikeréhez feltétlenül szükséges a megfelelő előkészítés, melynek lényege a vastagbél diétával és előkészítő szerrel történő tökéletes kitisztítása. Erre a célra a Citrafleet nevű béltisztító port alkalmazzuk, mely kiválóan kitisztítja a vastagbelet. Ez a gyógyszer egy citrom ízű, fehér, kristályos por. Hatóanyaga a nátrium-pikoszulfát, amely a vastagbélben helyileg ható stimuláns hashajtó, valamint a magnézium-citrát, amely ozmotikus laxatívumként hat a nedvesség vastagbélben történő visszatartása útján. A bélperisztaltika serkentésével kombinált potens kimosási hatást fejt ki, ezért alkalmas röntgenvizsgálat, colonoscopia vagy műtét előtti béltisztításra.
Választhatja a vizsgálatot altatásban is
A gyomortükrözés és vastagbéltükrözés nem kellemes vizsgálat, ezért azoknál, akiknél nem ellenjavallt, érdemes lehet azt altatásban elvégezni. Az altatásos gyomortükrözés ugyan magasabb költséggel jár, de ilyenkor a vizsgálat kellemetlenségei teljesen kiküszöbölhetők, a vizsgálat utáni gyors ébredést követően pedig a beteg – amennyiben ennek ellenjavallata nincs – otthonába távozhat.
Altatásos gyomor- és vastagbéltükrözés esetén e két kellemetlen beavatkozást rögtön, egymást követően elvégezzük, miközben a beteg végigalussza a vizsgálatot.
Vizsgálat / bevatkozás neve: | Ár |
---|---|
Gyomor- és vastagbél tükrözés altatás nélkül | 117.000 Ft |

Elérhetőségek
ERZSÉBET FÜRDŐ MEDICAL
Cím: Miskolc, Besenyői út 34.
Nyitvatartás: Előjegyzés szerint.
Erzsébet Fürdő ügyfélszolgálat Telefonszám: +36 46 200 275
Email: info@erzsebetfurdomedical.hu